2011.1.21 Miért pont én?
Miért pont én?- Kérdeztem, majd búsan fel néztem Julyra. July rám nézett, mosolygott és megölelt.
Túléled- mondotta, majd eltűnt a kanyari ködben... Magam maradtam. Egyedül a nagy világban. Se hang, se kép, csak én. De én is csak állok, nem csinálok semmit. Az utcán egy ember elmegy melettem, meglök. De, hogy bocsánatot kérne? Á nem, csak megy és megy tovább. De az ajtó, ahová be kell mennem, még ottvan. Nem tűnt el. Gondoltam, hogy elindulok. Legyek tól rajta. Lassú léptekkel lépkedtem, de olyan volt mintha inkább futnék, mint hogy gyalogolnék. A lépcsőhez érve, benézek az ablakon. Egy sőtét hely, egy hátborzongató hely. Egy zongora hever ott középpen. Nyelek egy nagyot, s majd benyitok. Az ajtó nyikorog, a fapadló recseg. Egyszerre mintha varázslat történt volna, az egész hely otthonosabbá vált. Egy kotta hevert a padlón, s mellette egy pamlag. A pamlagban ült az öreg nő. Csak nézett, de hova? A semmibe. Megszólalt. A hanja olyan lágy, megnyugtatónak éreztem. Arra kért, hogy játszak neki a zongorán. És azt a darabot játszam amelyik a padlón hever. Mosolygott,majd csodálatos énekhangal, énekelt. Vége. A kotta végére értem. Megkérdeztem, hogy ,miért pont én??
-Mert te. Már régóta figyellek téged.- felelte.
-Tényleg?- kérdeztem kétcségbe esve.
-Te vagy a kiválasztott. Minden csütörtökön, délben itt kell lenned. Játszanod kel.
-Én, én, én, nem- és kirohantam az ajtón. A villany lekapcsolódott, becsukódott az ajtó. Sose tértem vissza, oda, az utca végéhez.
2011.1.9 Elraboltak téged?
Karácsonyi ünnepeket Barton töltöttük a mamámnál. Kikérdeztem őt, hogy hogyan zajlottak az esküvők régen, amikor még fiatal volt.Arról faggattam a nagymamát, meséljen nekem az ő esküvőjéről.Főzött mindkettőnknek finom teát,belehuppantunk a pamlagba és tátszájtva hallgattam őt.
- Mama, milyen ruhád volt az esküvődön?
Fehér ruha volt rajtam, alul csipkével megrakva. Az esküvő napján a menyasszonynak valami régit, valami újat, valami kölcsönvett dolgot, s valami kék színűt kell viselnie, hogy szerencsés legyen. Nekem ez a kék dolog egy hajtű volt.
Régen a templomban nem volt szabad fátyol nélkül megjelenni, mára elfogadottá vált a fejdísz fátyol nélkül is. Az én barátnőm még kurta szoknyás népviseletben mondta ki a boldogító igent. – mosolyogva merengedt vissza a múltba.
- Abban az időben még volt leánykérés?
Volt ám. A miénk úgy zajlott, hogy a papa vagyis a vőlegény elment dédihez, s megkérte a kezemet. Ilyenkor általában a szülőknek ajándékkal is kedveskedik, a lány anyjának virágot, apjának pedig bort visz. Régen, ha nem tetszett a fiú a családnak, akkor kitették a szűrét. De nálunk ilyen nem volt.- mondotta.
- Ahogy az ifjú pár jött ki a templomból a násznép szórta rájuk a rizst vagy a rózsaszirmokat?
Persze. Az én időmben búzaszemeket szórtak a menyasszonyra és a vőlegényre, mely termékenységet jelentett.
- Elraboltak téged?
Régen nagyon komolyan vették ezt a babonát, mert úgy értelmezték, hogy ha a szertartás alatt sikerült elrabolni a menyasszonyt, a vőlegény nem érdemelte meg, hogy feleségül vegye. Engem nem sikerült elrabolni mert a papa nagyon vigyázott rám.- Nevetve próbálta tovább mesélni.
- Csokor eldobás volt?
Nem volt. A gyönyörűcsokromat nagyon sokáig őriztem a szobánkban.
- Mama, és még milyen szokások voltak?
A férfiak között régen szokás volt rácsapni az asszonyra, nehogy elfelejtse, hogy a férfi az Úr a háznál.A lagzin szokás volt cserépedényt a földhöz vágni, hogy az apró darabkák szerencsét hozzanak.Ha az ifjú pár valamelyik szülője az esküvőt már nem élhette meg, a menyasszonyi csokrot, az esküvőt követő napon a sírra szokták helyezni. Az elhunyt így legalább lélekben jelen volt.- és a hangja elcsüggedt.
Még tudtam volna őt hallgatni, de megittuk a teát. Mama megfogta az üres poharakat és kiment a szobából a nyári konyhába, hogy folytathassa a mosogatást.